Felkérés fókuszcsoportos kutatásban való részvételre - Téma: Részvételiség hangsúlyosabb megjelenése Józsefvárosban

Kedves Érdeklődő!

 

Figyelmébe ajánlanánk, hogy vegyen részt egy fókuscsoportos kutatásban, amely a bő két éve működő Józsefvárosi Közösségi Részvételi Iroda munkáját és a részvételiség hansúlyosabb megjelenését hivatott felmérni. Fontos, hogy ez a kutatás teljesen független magától az irdodától és az EUARENAS című Horizon2020 projekt keretein belül valósul meg. 

 

Az EUARENAS a közösségi és állampolgári részvételt kutatja és egyes pilot projekteken keresztül segíti elő négy európai városban: Voruban, Gdanskban, Reggio Emiliában és Józsefvárosban. 

 

Kutatásunk célja, hogy körbejárjuk a Részvételi Iroda eddigi munkáját, eredményeit és hatását, valamint általánosabban, hogy megvizsgáljuk, hogy miként alakította át a mindennapokat és a helyiek (helyi aktorok, vagy kerületben dolgozók/élők) életét a részvételiség hangsúlyosabb megjelenése a munkában és mindennapokban. Mennyire tudott az iroda rezonálni helyi igényekre? Mennyire tudta becsatornázni a civil szereplők és helyi lakosok véleményét egy-egy projektbe, vagy döntési folyamatba? Kutatásunkhoz olyan résztvevőket keresünk, akik valamilyen módon már kapcsolódtak a részvételiséghez, vagy a Részvételi Irodához, például azáltal, hogy partnerként, vagy résztvevőként részesei voltak adott részvételi folyamatoknak. 

 

A fókuszcsoportos kutatás tervezett időpontja: 2022. július 26. 18:00-19:30

 

Helyszín: a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ (​​Budapest, Horánszky u. 13, 1085)

 

Kérném, hogy amennyiben részt tud venni a kutatásban, az alábbi rövid from kitöltésével jelentkezzen: 

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdFWhIk6eaQdSAPxRzWIM3uLxiQEnvOk4IlIVjK5oVkyeUEyg/viewform?usp=sf_link

 

A kutatás, valamint a fenti kérdőív teljesen anoním és minden kutatásetikai szempontot figyelembe vesz.

 

A jelentkezőket e-mailben értesítjük majd a pontos helyszínt illetően.

A részvételt egy 3000 forint értékű ajándékutalvánnyal tudjuk meghálálni. Valamint a helyszínen sör, üdítő és nasi is lesz a kellemesebb időtöltés végett.

 

Előre is köszönjük, ha jelentkezik a kutatásba! Tapasztalatai és meglátásai nagyban segítenék a kutatás eredményességét!

Az EUARENAS projektről bővebben az alábbi honlapon olvashat.

Subscribe to our joint NEWSLETTER for

EUTROPIAN &
COOPERATIVE CITY MAGAZINE

sub-mail-grey.png